2 Napos programtervKülföldi programok

Csapatépítő rafting Ausztriában

Wildalpen lenyűgöző vidéke ideális helyszínt nyújt a csapatépítéshez, ahol az evezés izgalmas kihívást és kalandot jelent. Az apartmanok és a kemping lehetőséget nyújtanak a kényelmes szállásra, így minden résztvevő otthonosan érezheti magát.

Az alap programunk során két evezős túrát tervezünk, melyek közül az első könnyebb szakaszon zajlik, míg a második egy erősebb folyószakaszon. A résztvevők felszerelést kapnak, valamint oktatást a biztonságos evezéshez. A túravezetők és trénerek magas szakmai színvonalon segítik a résztvevőket, hiszen évek óta tanulmányozzák a folyót és rendelkeznek egészségügyi vizsgálatokkal is.

A résztvevők biztonsága kiemelt fontosságú számunkra, ezért mindenki részt vesz egy biztonsági oktatáson, ahol a szabályokat és a megfelelő viselkedést az evezés során megtanulhatják. A túravezetők figyelnek a szabályok betartására, így a résztvevők nyugodtan élvezhetik az élményt.

Ha kíváncsiak további kalandokra a környéken, számos egyéb program vár Önökre, mint például kanyoning, vízesés túra, erdei szauna, Meidling völgyi túra vagy az Erzberg bánya. Minden lehetőség adott, hogy a csapat még szorosabbá váljon és felejthetetlen élményekkel gazdagodjon.

Bízunk benne, hogy csapatépítő programunk a Wildalpen csodálatos környezetében nemcsak erősíti a csapatot, hanem felejthetetlen élményekkel és új kalandokkal is gazdagítja a résztvevőket.

100%-os energia és motivációs feltöltés

Az alapprogram tartalma:

  • 2 evezés
  • felszerelés, oktatás
  • vízreszállási díj költsége

Első nap este: érkezés 

Második nap: evezés 1. – a folyó könnyebb szakaszán

Harmadik nap: evezés 2.   evezés egy erősebb szakaszon 

FELSZERELÉS 

  • véd a mechanikus behatásoktól
  • fenntart a vízen
  • melegen tart  

TÚRAVEZETŐK/TRÉNEREK

  • túravezetői vizsgát tesznek
  • évekig tanulják a folyót 
  • egészségügyi vizsgát tesznek évente
  • preventív mentést alkalmaznak 

BIZTONSÁGI OKTATÁS

  • A résztvevők biztonsági  oktatást kapnak 
  • A a túravezetők betartatják a szabályokat  evezés során  

Egyéb programok a környéken  

  • Kanyoning
  • 5 vízesés túra
  • Erdei szauna 
  • Medling völgyi túra
  • Erzberg bánya 
  • Hochkar Sky Tour

Kanyoning

A kanyoning vagy kanyonmászás az utóbbi években egyre ismertebbé vált. Elsősorban azoknak ajánlott, akik a kaland érdekében nem riadnak vissza egy kis hegymászástól, és mindezt teljes felszerelésben, azaz egy speciálisan ehhez a sporthoz megerősített neoprén ruhában. Ha már a kaptatóval sikerült megbirkózni, nincs is más hátra, mint élvezni a hegyi patak által simára csiszolt természetes csúszdákat. Lefelé végig a patakmederben halad a csapat, helyenként csúszkálva, úszva, néha 4-6 méter magasból leugorva a víz által kivájt medencékbe. A túra legvégén még egy 12 méteres vízesésen is lecsúszhatnak a legbátrabbak. A csoport biztonságáról itt is tapasztalt túravezetők gondoskodnak. A kanyoning felejthetetlen élmény, mindenkinek ajánljuk (aki nem tériszonyos)!

5 vízesés túra

Palfau közelében található Ausztria legnagyobb vízelvezető barlangja. Az óriás forrás a Hochkar déli lejtőjén fekszik és egyike Ausztria még felfedezetlen karsztjelenségeinek. A szurdok délkeletre található a Hochkar csúcstól 800 méter magasban. A 900 méter hosszú hasadék mentén, fa lépcsőkön mászhatunk fel, megtekintve az egymásba ömlő 5 vízesést, leküzdve a 300 méteres szintkülönbséget. A túra után betérhetünk a főút melletti étterembe ahol ínyenc utasaink szerint nagyon finom a szalonnás héjában sült burgonya

Erzberg bánya 

Ha szeretné kipróbálni a világ legnagyobb taxiját, akkor feltétlenül el kell látogatnia a stájerországi Erzbergbe. Itt akár 63 utastársával együtt kapaszkodhat fel egy óriásgép hátán Közép-Európa legnagyobb külszíni érc bányájának az oldalán. Az 50 percig tartó utazáson a nem mindennapi látványt nyújtó táj garantálja a felejthetetlen élményt. A több mint 55 tonnás Hauly utaskabinjából, 5 m magasból szemlélhetjük meg a bánya különböző részeit

Hochkar Sky Tour

A Hochkaron az új kilátóplatform elképesztő acélszerkezete 8,5 méterre áll ki a sziklából. Aki összeszedi a bátorságát és ide kilép, nem csupán 120 méterre a mélybe láthat le, de a tájban is több kilométernyi távolságra gyönyörködhet. Alsó-Ausztria legmagasabban elhelyezkedő kilátójából, a Hochschwabtól egészen a Großglocknerig ellátni – tehát áttekinthető a Keleti-Alpok egész térsége!

A kiindulópont a Hochkar hegyi állomás, innen haladunk tovább a menedékház és az adótorony mellett, amíg el nem érjük a túraút második újdonságát, a 62 méter hosszú függőhidat, amelyről északnyugati irányba lélegzetelállító kilátás nyílik egészen a Duna völgyéig, de annál is tovább, mélyen be a Waldviertelbe és a Weinviertelbe.

Medling völgyi túra

A Mendlingtali élményvilágban fahidakon járhatjuk be Közép-Európa egyetlen, még ma is működőképes rönk úsztatóját, az út egy egyre szűkülő szurdokon keresztül vezet, majd egy mezőn ér véget. Az élményvilágban bemutatásra kerül minden, ami a faúsztatással kapcsolatos: fából készített úszócsatornák, mesterséges zsilipek és duzzasztók, malomkerekek és gátak..mindez természetesen fából. Utazást tehetünk egy olyan időbe, amikor ezek az építmények jellemezték az Alpok patakjait és folyóit. Most a Mendling völgyében újra életre kel mindez, hogy számunkra is elérhetővé váljék, hogy izgalmas keresztbe-kasul futó fa hidakon és erdei ösvényeken közlekedve élvezhessük a Mendling völgyét és a természet szépségét.

EZT IS KEDVELNI FOGOD

Nem kommentelhető.